cim telefon2

bannerkep

vasárnap, 09 július 2017 16:12

Túl a másodikon

Written by

Mai nap már a második riasztáson vagyunk túl. Reggeli órákban össze hordott szemét tűzét oltottuk, azt követően pedig Büssüben egy használaton kívüli kútból kellett két macskát kimenteni.

 ztw

szombat, 08 július 2017 16:11

Együtt

Written by

Mai nap eredménye egy fa eltávolítás és egy tűzoltás, melyet a hivatásos bajtársakkal közösen számoltunk fel.

zte

vasárnap, 02 július 2017 16:10

Új fiú

Written by

A délelőtt folyamán egy gyalogosokat veszélyeztető faág eltávolítására kaptunk riasztást, ahol megjelent az épp próbaidejét töltő legfiatalabb tagtársunk is, akinek a beavatkozására szerencsére nem volt szükség.ztr

szombat, 01 július 2017 08:53

Az elmúlt hét

Written by

Az elmúlt egy hét alatt több káreset felszámolásában vettünk részt.

3 alkalommal veszélyes fa eltávolítását végeztük. Egy alkalommal két kiskorú Dunában történő felkutatásában, kiemelésében vettünk részt Tolna megyében.

Felhívjuk a lakósság figyelmét a balesetek elkerülése érdekében a fürdés szabályainak betartására.

 

Néhány szabály és javaslat:

• Fürödni a kijelölt fürdőhelyen, illetőleg ott szabad, ahol a fürdés nem esik tiltó rendelkezés hatálya alá!

• A kijelölt fürdőhely határát a parton kihelyezett 60x30 cm méretű, fehér alapú, kék hullámzó vízen fekete figurát ábrázoló tábla jelzi.

• A kijelölt fürdőhely határát jelző táblán kék mezőben fehér nyíllal és a távolság (méter, kilométer) feltüntetésével van a fürdőhely hossza jelölve. A 120 cm-nél mélyebb víz határát a tavakon „120 cm” feliratú tábla jelöli.

• A fürdőhely területén a fürdési szezonban horgászni nem szabad!

• A kijelölt fürdőhelyet igénybevevőket a fürdőhely területén jól látható helyen elhelyezett fürdőhelyi rendtartás tájékoztatja a víz minőségéről és annak megőrzésével kapcsolatos használati szabályokról, a levegő és a víz aktuális hőmérsékletéről, a víz mélységéről, a fürdő rendeltetésszerű használatával összefüggő kötelmekről, és az egyéb közérdekű információkról.

• Az úszóeszközök (vízibicikli, gumimatrac ill. más felfújható eszköz) használata szintén fürdésnek minősül, így ezek használatára is a fürdés szabályai vonatkoznak. Fürdőzők közelében úszóeszközöket használni csak úgy szabad, hogy azok a fürdőzőket ne veszélyeztessék.

• Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben. Gyermek és ifjúsági csoportok esetén a csoport vezetőjének a fürdőzők létszámának megfelelő számú, úszni tudó és vízi mentésben jártas felnőtt személyekből figyelő és mentő őrséget kell állítania.

• Tilos fürdeni hajóútban, kikötők, hajóállomások, vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák területén, valamint éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve ha a vízfelület megvilágított, és legfeljebb a mély víz határáig.

• A Balatonon minden év április 1-jétől október 10-ig viharjelző szolgálat működik. A viharjelző állomások több irányból jól látható helyen vannak elhelyezve.

• Az I. fokú viharjelzés – percenként negyvenötször felvillanó sárga színű fényjelzés – esetén a parttól 500 méternél nagyobb távolságra tilos fürödni.

• A II. fokú viharjelzés – percenként kilencvenszer felvillanó sárga fényjelzés – esetén fürödni tilos.

HASZNOS TANÁCSOK
• Gyengén úszók csak sekély vízben fürödjenek.
• A szélben elsodródott fürdőeszközök, felfújható vízi játékeszközök után ne ússzanak, mert az életüket veszélyeztetik, ha ezt mégis megteszik és elsodródnak, maradjanak a felfújható eszközön, míg a segítség megérkezik, és ne hagyják el azt.
• A fürdés vagy vízi jármű használata előtt alkoholt ne fogyasszanak.
• Ne közvetlenül étkezés után menjenek a vízbe úszni, fürdeni.
• Felhevült testtel ne ugorjanak hirtelen a vízbe.
• Vízijárművön vagy felfújható fürdőeszközön, gumicsónakban, gumimatracon a vízterületen ne aludjanak el.
• Ismeretlen vízterületen óvatosan mérjék fel a meder jellemzőit, a vízmélységet a fürdés előtt

 

IMG 20170630 175436

kotelkep transparent

Elérhetőségeink

„KÖTÉL” Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület

7400 Kaposvár, Pécsi út 11/E

E-mail: rescue@kotelmento.hu

Tel.: +36309573435

 

 

Kérjük támogatását!

Kérjük, támogassa adója 1%-ával egyesületünk működését! 

Adószámunk:18768398-1-14

Bankszámlaszámunk:
11992402-06505572-00000000