cim telefon2

bannerkep

vasárnap, 04 június 2017 08:59

Közösen

Written by

Az elmúlt hét során két alkalommal kerültünk riasztásra Kaposvár, illetve Cserénfa területére. Mindkét esetben fakidőlés okozott közúti akadályt. Az utóbbit Szentbalázs ÖTE tagjaival közösen számoltuk fel.

qe

szombat, 27 máj. 2017 08:56

Eltünt személy kertesése

Written by

Mai nap Szepetnekre kaptunk riasztást a megyei műveletirányítástól egy személy eltűnése miatt. Búváraink átvizsgálták a gát melletti szakaszt és zsilip környékét. A keresésben részt vett a helyi rendőrség, polgárőrség és Nagykanizsa tűzoltóság állománya. Munkálataink befejezést követően nem sokkal megtalálták az átkutatott területtől nem messze egy erdősáv mellett az eltűntet, sajnos már elhunyva. Részvétünk a gyászoló családnak.

qw

vasárnap, 30 április 2017 09:08

Siker

Written by

Tagtársunk idén is rajthoz állt a Szegeden megrendezett Fútótűz Horizontális Lépcsőfutás versenyen, melyen 3,5 km távot kell teljesíteni teljes bevetési ruhában légzőkészüléket viselve. A távot tovább nehezíti, hogy az útvonal 17 lépcsősort és egy emelkedőt is érintett. A versenyen az alábbi eredmények születtek. Sprint 1. hely, Abszolút 3., Korcsoport 2., és a "leggyorsabb nem hivatásos" cím is hozzá került. Gratulálunk Neki és minden Versenyzőnek!

aswq

péntek, 28 április 2017 09:25

4. éve...

Written by

Immáron a negyedik éve sikeresen teljesítjük az "önállóan beavatkozó tűzoltó " minősítést.
A helyszín a nagyatádi elkerülő útszakasz, ahol több város Hivatásos tűzoltói, Katasztrófavédelem, Rendőrség és OMSZ dolgozói együttes munkájával került felszámolásra a tömeges baleset szimuláció.

aaaq

kotelkep transparent

Elérhetőségeink

„KÖTÉL” Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület

7400 Kaposvár, Pécsi út 11/E

E-mail: rescue@kotelmento.hu

Tel.: +36309573435

 

 

Kérjük támogatását!

Kérjük, támogassa adója 1%-ával egyesületünk működését! 

Adószámunk:18768398-1-14

Bankszámlaszámunk:
11992402-06505572-00000000