cim telefon2

bannerkep

×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 45
szerda, 01 július 2015 09:52

Városi fürdő

Kaposvári városi fürdő mellett égő aljnövényzet oltását végeztük

péntek, 26 június 2015 09:47

Gyakorlatok

A hét folyamán két alkalommal vettünk rész gyakorlaton a hivatásos kollégákkal a börtönben és a színház épületben

hétfő, 22 június 2015 09:28

Téglajegy

Szertárépítési kérésünk részben meghallgatásra került.

Befutott az eddig felajánlott legnagyobb értékű téglajegy támogatás (magánszemélytől!), mely 1.000.000.Ft.
Nyilván ilyenkor az ember szíve összeszorul, hogy vannak még együtt érző emberek, akik nemcsak akkor ismerik a "KÖTÉL" Egyesületet amikor szükség van rá, hanem akkor is amikor segítségért kiált.
Ezúton is szeretnénk megköszönni a támogató a családnak e nemes gesztust, és nyilván mindazon támogatóknak akik már lehetőségeikhez mérten eddig is segítettek. Várjuk továbbiakban is felajánlásaikat, hogy mielőbb tető alá hozzuk a szereket!

 

 

hétfő, 22 június 2015 09:25

Zsuk Borzontra

Mai nap reggelén útra kelt a Nagycenkiektől kapott Zsuk típusú tűzoltóautó Erdélybe a Borzonti önkéntesek szolgálatára. A járművet lehetőségeinkhez mérten egyesületünk műszakilag felkészítette indulás előtti hetekben. Ezúton is köszönet az adományozóknak és tagtársaimnak és az Erdélyi Tűzoltó Szövetségnek, akik lehetővé tették e jótékonysági kezdeményezésünket. Reméljük csak bemutatókon és versenyeken lesz majd csak használva.

csütörtök, 18 június 2015 11:09

Baleset

Mai nap délután, egyesületünket a Kőrösi Csoma Sándor utcába riasztották közúti balesethez. Egységünk kiérkezését követően elvégezte a gépjárművek áramtalanítását, majd megszüntette a forgalmi akadályt. Baleset során személyi sérülés nem történt.

csütörtök, 18 június 2015 11:06

Szorult helyzetben

Helyismereti foglalkozás közben jött a felkérés, hogy egy kisebb méretű kutya szorult az esővíz csatorna rendszerbe.
Kiérkezésünket követően sikerült kézi szerszámok segítségével kiszabadítani "szorult helyzetéből".

hétfő, 15 június 2015 11:04

"Fázós" nap

Ha reggel "fáztunk" akkor este se legyen másként (Kaposvár park).
Két faeltávolítás közt egy vízeltávolítással üdült fel csapatunk.

hétfő, 15 június 2015 11:01

Sántosi bevetés

Mai napon a reggeli órákban a Sántosi művelődési házhoz vonult egységünk ahol 2 db. fenyőt döntött az éjszakai vihar ki. Egyik a művelődési ház tetején landolt, a másik a buszmegálló fele dőlt mellyel a gyalogos és jármű közlekedést veszélyeztette. Mindkettőt további károkozás nélkül sikerült eltávolítani.

vasárnap, 14 június 2015 10:57

Holmatro

A Hannoverben megrendezett tűzoltó világkiáltáson került sor a HOLMATRO által szervezet műszaki mentő verseny, melyen egyesületünk 6 fővel vett részt.
A versenyen 16 ország 29 csapata indult.
Minden csapatnak más- más szituációban kellett feltalálnia magát, és a legnagyobb biztonsági előírások mellett 20 perc alatt a sérültet kiemelni.

szerda, 10 június 2015 07:56

Vihar károk

Tegnap esti, illetve ma hajnali órákban ismét viharkárok felszámolása adott munkát. Előbb a színház parkban letört nagyméretű faágat , majd a hajnali órákban a Honvéd utcát elzáró letört faágat távolítottuk el.

1. oldal / 16

kotelkep transparent

Elérhetőségeink

„KÖTÉL” Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület

7400 Kaposvár, Pécsi út 11/E

E-mail: rescue@kotelmento.hu

Tel.: +36309573435

 

 

Kérjük támogatását!

Kérjük, támogassa adója 1%-ával egyesületünk működését! 

Adószámunk:18768398-1-14

Bankszámlaszámunk:
11992402-06505572-00000000