cim telefon2

bannerkep

vasárnap, 15 április 2018 09:37

Eltűnt idős bácsi

A frissen beszerzett tömlők "rendszerbe állítása" közben érkezett egy segélykérés a művelet irányításról. Beleg településen egy 84 éves bácsi eltűnt. A kiérkezésünk előtt nem sokkal visszafordítottak, mivel a szomszéd kútjában megtalálták. Sajnos, rajta már nem tudtak segíteni.

ews1

szombat, 24 március 2018 12:59

Az első gyűlés

Tegnapi nap megtartottuk az év első közgyűlését, ahol számot adtunk a 2017 év eseményeiről. Elfogadásra került a beszámoló, és elkészültek a 2018 éves tervek. Átadásra került 4 fő részére a sikeres 40 órás alapfokú képzést igazoló oklevél, illetve eskütétellel megerősítették szándékukat.Tekintettel arra, hogy tagtársunk Balázs szülinapja egybeesett a közgyűléssel, így együtt ünnepeltük azt is. Jó tűzoltó módjára megpróbálta a tűzijátékot is eloltani.

bence234

hétfő, 19 március 2018 09:20

Keresztben a lejtőn

Mai napra is jutott egy riasztás. Reggeli órákban egy csuklós helyi járatos busz fordult keresztbe az emelkedőn. Csörlő segítségével fölvontattuk, majd folytatta önerőből útját.

uoijk

szerda, 07 március 2018 10:50

Könyvtárban jártunk

Ma késő délután a Megyei könyvtárhoz kaptunk riasztást hivatásos bajtársakkal közösen. Szerencsére csak ellenőrző gyakorlat volt, mely "megfelelt" minősítést kapott. Köszönet az együttműködőknek, és természetesen az épp ügyeletben lévő tagtársaknak az elvégzett közös munkáért.

wertzn

szombat, 03 március 2018 07:55

"Tegnap is ma feküdtünk le"

"Tegnap is ma feküdtünk le". Ezzel a mottóval a héten már másodszor találkoztunk, ugyanis a késő éjszakai beavatkozás átnyúlt másnapra. A hét tükre számokban: 11 riasztás, melyből 1 téves, 16 beavatkozás (egy helyszínen több elakadt autó mentése). Tegnap esti órákban egy fagykár által okozott csőtörés miatt egy lakóház pincéjéből kellett vizet eltávolítani, melyet egy keresztbe fordult tehergépjármű mentése követett és még nincs vége a hétnek, ráadásul továbbra is havazik.

alopop

péntek, 23 február 2018 07:59

3 nap, 3 esemény

3 nap, 3 esemény, ebből két betegszállítás nehéz útviszonyokon, egy pedig a gyalogos forgalmat veszélyeztető faágak eltávolítása.

A beharangozott erős havazás ellenére egyesületünk mégis a sárral megküzdve juttatott el a helyi kórháztól nehezen megközelíthető lakhelyére egy beteget a keddi napon. Szerdán a családsegítő kérésére hoztunk be az ügyeletre egy idős, elgyengült személyt még mielőtt teljesen járhatatlan lenne az úttest. A tegnapi napon pedig a gyalogos forgalmat veszélyeztető faágak eltávolítását végeztük a Kaposvári HTP létraszerével együttműködve.

fgt

péntek, 19 január 2018 10:41

1 százalék

Néha Mi is kérünk segítséget. Kérjük adója egy százalékával támogassa egyesületünk működését, hogy a bajban tudjunk segíteni ahogy az elmúlt két évtizedben is tettük. Köszönet az eddigi és leendő támogatóknak

1sza

hétfő, 15 január 2018 10:39

Pár centi hó

Pár centi hó, és máris beindultak a műszaki mentések. Mai napon három esetben autóbuszokat kellett az úttestre kicsörlőzni, majd olyan helyre vontatni, ahonnan önállóan tudták útjukat folytatni. Ami minden esetben azonos, hogy szerencsére nem történt személyi sérülés egyik kárhelyszínen sem.

lkh

vasárnap, 07 január 2018 10:37

Wellness hétvége

Rólunk írták:
"KÖSZÖNET a KÖTÉL Speciális Mentőszolgálat -nak a ma reggeli gyors munkájukért, amivel üzletünk -1 szintjén kialakult ideiglenes wellness medencét megszüntették . Úszómedencének kicsi, gyerekpancsolónak túl nagy lett volna. :-( "

lkn

kotelkep transparent

Elérhetőségeink

„KÖTÉL” Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület

7400 Kaposvár, Pécsi út 11/E

E-mail: rescue@kotelmento.hu

Tel.: +36309573435

 

 

Kérjük támogatását!

Kérjük, támogassa adója 1%-ával egyesületünk működését! 

Adószámunk:18768398-1-14

Bankszámlaszámunk:
11992402-06505572-00000000