cim telefon2

bannerkep

szombat, 27 február 2021 20:05

Elindult a szállítmány

Mai napon útnak indítottuk a Csíkszeredába szánt segélyszállítmányt az Erdélyi Önkéntes Tűzoltók Szövetségének kérésére (közel 100 fekhely). Az adomány a Magyar Szállodák és Éttermek Országos Szövetségének tagjaitól az ország különböző részeiről több mentőszervezet bevonásával került összegyűjtésre.
Ma pedig a Budafoki Katasztrófavédelmi Őrs B csoportjának és a Magyar Vöröskereszt (fertőtlenítőszert is felajánlott) segítségével került a kamion megrakásra. A szállításban a Magyar Tűzoltószövetség vállalt oroszlánrészt.
Köszönjük mindenkinek az összefogást, segítséget! Akár jelképes is, hogy a szállítmány március 1-én, a nemzetközi polgári védelmi napon ér célba!
 
seg1
szerda, 17 február 2021 19:08

3 nap kötéllel a "KÖTÉL"-nél

Kötéllel a "KÖTÉL"-nél harmadik napján véget ért az alpintechnikai felkészülés sorozat.
Nagyon tömören összefoglalva:
Eszterházi hídról korlát felett kiadást követően eresztés, majd a híd alatt cross haul, hidra visszahúzást követően beemelés.
Csillagvizsgálónál a kilátó tetején rekedt személy mentése orsó térben kötélpályát alkalmazva.
3D mélyből mentés, a szakadékba zuhant személy függőleges, illetve vízszintes mozgatását követően a domb tetejére történő feljuttatással.
Ipari környezetben magasból mentés, traverzálás gyakorlása, buszból történő mentés cross haul alkalmazással.
A fenti művelet sorokból jól látszik, hogy a sérült minden pozícióban (mélyből magasba, magasból mélybe, vízszintesen, függőlegesen, stb.) lett mozgatva emberi biztosítás mellett, és mindezt személyi sérülés nélkül. Köszönjük az együttműködés a HUNOR alpin csapatának!
 
kilato
kedd, 16 február 2021 20:10

Folytatódik a gyakorlat

Kötéllel a "KÖTÉL"-nél 2. nap:

LINK

Képernyőkép 2021 02 17 071300

hétfő, 15 február 2021 03:16

Munkában a HUNOR

"KÖTÉL"-nél a hivatásos kötelesek (HUNOR alpintechnikusai)

LINK

 

Képernyőkép 2021 02 15 190927

vasárnap, 14 február 2021 07:16

Mozgalmas időszak kezdete

Kissé elindult a pörgés. Pár héttel korábban azt gondoltuk, hogy kis összefogásra ismét szükség lenne, a Horvátországi földrengés károsultjainak megsegítését követően. Így az Erdélyi Önkéntes Tűzoltók Szövetségének kérésére (a Csíkszeredai több tucat leégett házak, és fedél nélkül maradt lakói) világítottak rá, hogy mielőbb szükséges lenne létrehozni egy bázist, ahonnan havaria esetén azonnali hatállyal fektetőhelyeket tudnak akár több tucat ember részére is biztosítani.
Így a közel két hete zajló gyűjtés révén az Országos Polgári Védelmi Főfelügyelőség, Országos Tűzoltószövetség, Szállodák Országos Szövetsége révén egy nyerges vontatónyi ágyat, ágybetéteket sikerült összegyűjteni. Ezek kiszállítása várhatóan a 22-ét követő héten fog megtörténni.
Köszönettel tartozunk a szálloda tulajdonosoknak, akik első megkeresésre igent mondtak, és támogatták önzetlenül a gyűjtést, továbbiakban köszönettel tartozunk azon mentőszervezeteknek is, akik Pest környékéről begyűjtötték a központi helyre a fekhelyeket.
Hétfőtől a „KÖTÉL”-nél köteleznek a HUNOR alpin csapata.
Így a 3 napos közös gyakorlaton reméljük sokat tanulhatunk a verseny csapattól.
Kérjük támogassák működésünket adójuk 1%-val.
Adószámunk: 18768398-1-14
porog
csütörtök, 11 február 2021 10:04

Terepjárós segítség

2021.02.10./10. A kora esti órákban kaptunk riasztást, hogy terepjárónkkal segítsünk a felázott úton elakadt OMSZ mentőautójának a helyszínre jutásban, illetve azt követően a betegmozgatásában. A száraz időben is nehezen megközelíthető helyről (földút) a beteget az OMSZ dolgozói a Kaposi Mór Oktató kórházba sikeresen beszállították.

csillagg

vasárnap, 31 január 2021 20:58

Délutáni folytatás

2021.01.31/8 Délutáni órákban már a hó súlyától, és a felázott talaj miatt kidőlt fa eltávolításához vonultunk. A lakótelep belső részén a gyalogos forgalmat akadályozta a fa. A törzs és ágak darabolását indokolta az is, hogy maga alá temetett egy kandelábert, melyhez az E-ON dolgozóinak hozzáférést kellett biztosítani kiszakaszolás végett. Szerencsére a dőlés pillanatában senki nem tartózkodott a fa környezetében.

orcifa

vasárnap, 31 január 2021 20:57

Mai havazás

2021.01.31/7. A mai havazás meghozta az első műszaki mentést. Egy helyijáratos csuklós autóbusz fordult keresztbe az úttesten, ezzel útzárat képezve. A helyszínen műszaki mentő segítségével a járművet biztonságos helyig elvontattuk, majd önállóan folytatta útját.

orci

csütörtök, 28 január 2021 07:21

Földi villámok

2021.01.27./6. A kora esti órákban vonultunk a bejelentés szerint villanyvezetékre dőlt fa eltávolításához. A helyszínen szembesültünk a ténnyel, hogy nem fa dőlt a nagyfesz vezetékre, hanem az oszlopon lévő szigetelők meghibásodása végett a vezeték szakadt le, melynek egyrésze a fákon landolt. A párás, zúzmarás fák gyulladtak meg, melyeknek oltását csak a feszültségmentesítést követően tudtuk elvégezni. Az E.ON dolgozói a kiszakaszolást elvégezték, majd a területet átvizsgáltuk. A meghibásodás sajnos több mint ezer főt érintett. Éjfélkor még dolgoztak a helyreállításon a szolgáltató

aram

szombat, 23 január 2021 07:15

Lángoló bozót

2021.01.23/5. Kora délutáni órákban tűzoltás céljából vonultunk egy útmenti bozót, gaz és összehordott szemét tűz oltására.
A 6 fős csapat rövid időn belül a tűz továbbterjedését megakadályozta, illetve eloltotta.

fustol

kotelkep transparent

Elérhetőségeink

„KÖTÉL” Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület

7400 Kaposvár, Pécsi út 11/E

E-mail: rescue@kotelmento.hu

Tel.: +36309573435

 

 

Kérjük támogatását!

Kérjük, támogassa adója 1%-ával egyesületünk működését! 

Adószámunk:18768398-1-14

Bankszámlaszámunk:
11992402-06505572-00000000