Mai nap margójára:
Nem egy szokványos nappal kezdtünk.
A csapat egy része Pécsre indult toronyfutás céljából, míg az idehaza maradt tagtársak városunk védelmét biztosították, és egyben telephelyünkről útjára indítottuk a füstmentes kampányt a Magyar Tűzoltó Szövetséggel karöltve, melynek eredményéről egy év múlva szeretnénk beszámolni. Az útjára indított kampányról bővebb tájékoztatást a füstmentes.hu érhető el.
Természetesen a riasztások sem maradtak el, így még ma is viharkárokat számoltunk fel, mely idő alatt tagtársunk az V. Misina Tűzoltó Toronyfutó Versenyén a lépcsőfokokkal való küzdelemben sikerült ifj. Bodó Lászlónak egyéni 2. helyezést elérni, míg a párosban Bolhás ÖTE tagjával karöltve a páros kategóriában a dobogó legmagasabb fokára sikerült „felszaladni”. Ez úton is gratulálunk minden résztvevőnek, versenyzőnek, szervezőknek.
Published in
Események
A megérzés ez úton sem csalt. Mára is kijutott a tegnapi viharkárok felszámolásából, de az események sorozatát kettő tűzoltás is "megfűszerezte". Így elmondhatjuk, hogy 24 óra, 24 bevetés. Köszönet ismét tagtársainknak akik szabadidejüket áldozzák bajbajutott embertársaink megsegítése érdekében.
Published in
Események
2022.05.25/32-48. Ahogy szokták mondani, tegnap is ma feküdtünk le. A késő délutáni órákban jéggel érkező viharkárok felszámolásában vettünk részt 16 esetben. Így ma hajnali 2 órakor tettük le a lantot, de a bejelentésekből ítélve, ma is lesz folytatás.
Köszönet a tagtársaknak a kitartó munkát!
Ismét jó szolgálatot tett a kosaras autónk.
Published in
Események
Szeretettel várunk minden érdeklődőt és családját (apraját és nagyját) a május 29-én vasárnap délelőtt tartandó "nyitott szertár" rendezvényünkre!
Amennyiben tetszésüket elnyeri működésünk, lehetőség van helyben a csapathoz való csatlakozásra!
Published in
Események