cim telefon2

bannerkep

hétfő, 04 január 2016 12:16

Beteg szállítás

Written by

A havazás ellenére mégsem műszaki mentés volt a mai nap első eseménye. Az OMSZ dolgozóinak segítettünk a CT állomásról lakásába hazajuttatni egy túlsúlyos beteget.

szombat, 02 január 2016 12:15

Zentai ajándék

Written by

Kissé megkésve ( január 2-án ), de annál nagyobb szeretettel az Egyesületünk jóvoltából Zentai (SRB) önkéntesekhez is megérkezett a karácsonyi ajándék.

péntek, 01 január 2016 12:13

Az első esemény

Written by

És már nem is váratott sokat magára az év első eseménye. Délutáni órákban egy égő szeméttároló tűz oltására kaptunk riasztást. Tekintettel arra, hogy a tároló fémből volt, így nem jelentett veszélyt a közelében parkoló autókra.

kedd, 29 december 2015 12:06

Évzárás

Written by

Nemsokára itt az év vége. Az évzáró gyűlésen a ppt-vel tükröt tartottunk magunk elé, melyből jól áttekinthető az adott évben elvégzett munka. Röviden ha összegezni lehet akkor a 2015-év az alábbiakat tükrözi:
104 riasztáson vettünk részt, melyből 88 a Somogy Megyei Katasztrófavédelem műveletirányításáról érkezett , 6 a rendőrségről míg 3 jelzés az OMSZ-től érkezett, illetve 5 gyakorlaton vettünk részt. Mindezen tevékenység 805 órát igényelt a tagság részéről.
Az év első részében sikerült az „Önálló beavatkozó tűzoltó egyesület„ címet a minősítés során megtartani.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a TOP 100 elismerések kiosztásra kerültek (legalább 100 óra tevékenység az egyesület munkájában), melyet 12 fő vehetett át.
A szertárépítés projekt mellett sikerült a meglévő eszközpark folyamatos szinten tartása, és támogatások, -pályázatok révén új eszközöket is beszerezni amint a mellékelt képen is látható.
Az évet a Kaposvár városért elismeréssel nyitottuk, majd sikerült begyűjteni az országos vetélkedőkön begyűjteni a „Legerősebb tűzoltó”, és a „ leggyorsabb lépcsőfutó” bajnokságok első helyezéseit, egy fő Gróf Széchenyi Ödön elismerésben , illetve két fő az OKF elismerésében részesült.
Köszönet minden együttműködő szervezetnek, támogatóknak és végül de nem utolsó sorban az Egyesületünk TAGSÁGÁNAK akik munkájukkal önzetlenül támogatták működésünket.
Kívánok mindenkinek egy BÉKÉS GAZDAG Új évet.

kotelkep transparent

Elérhetőségeink

„KÖTÉL” Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület

7400 Kaposvár, Pécsi út 11/E

E-mail: rescue@kotelmento.hu

Tel.: +36309573435

 

 

Kérjük támogatását!

Kérjük, támogassa adója 1%-ával egyesületünk működését! 

Adószámunk:18768398-1-14

Bankszámlaszámunk:
11992402-06505572-00000000