Együttműködésben
Hétvégén sem lazsált csapatunk, tagjaink egy része két településen is az ifjúság szórakozását biztosította. Ezzel egy időben csapatunk másik fele Szerbiában tartott felkészítést az ottani bajtársaknak. A mai napon már a hivatásos bajtársakkal közösen egy középmagas épület gyalogosokra veszélyt jelentő vakolatának eltávolításán dolgoztunk. Köszönjük az együttműködést!

Bejutás

Nyitott szertár

Köszönet
Szeretnénk köszönetet mondani mindazon személyeknek, vállalkozásoknak, támogatóinknak, tagtársainknak, akik lehetővé tették egy álom megvalósulását, ami immáron Önök és Ti biztonságotokat szolgálja.

Hőkamerás segítség

Gyerekeknek
Mai nap Zsámbékon megtartott Országos Kismotorfecskendő – Szerelési Bajnokság programjának keretében vettünk részt a gyerekek nagy örömére egy ugrálóvárral . Hazaérkezésünket követően nem sokkal egy tűzjelző jelzésére , illetve egy CO jelzés kivizsgálására lettünk riasztva. Szerencsére mindkettő tévesnek bizonyult.

Bemutatás
04.10.-én tartotta egyesületünk évnyitó közgyűlését, ahol a tagság számára ismeretetésre kerültek az idei tervek és elfogadásra került a tavalyi évi beszámoló. Nagy örömünkre szolgál, hogy Unimog projektünk befejezése a végéhez közeledik. Ebből az okból kifolyólag a tagság számára is bemutatásra került az új szerünk a gyűlés végén. Ezúton szeretnénk megköszönni támogatóinknak a folyamatos támogatásukat, amellyel egyesületünk fejlődését segítették. Tervezetten az új járművünk hivatalos bemutatása május 16.-án lesz megtartva, amelyre szeretettel várunk minden érdeklődöt. Részletekkel hamarosan jelentkezünk

Meghibásodások

A sár fogságában

Kárfelszámolások
Mai napon vihar által okozott kárfelszámolásokban vettünk részt Berzencén a Csurgói ÖTP és a Berzencei ÖTE tagjaival karöltve. Pár vihar által megdöntött veszélyes fa eltávolítása és egy tetőszerkezet helyreállításával tudtuk a károkat enyhíteni. Köszönet az együttműködő bajtársaknak. Kérjük az adóbevallás elkészítésénél az 18768398-1-14 számot jelöljék meg, ezzel Önök is segítik a mentéseinket.



7400 Kaposvár, Szent Flórián köz 6.
TELEFON: +36 30 957 3435