Örömet okoztunk
Ismét a dobogó tetején
Gratulálunk csapattársainknak, akik ismét elhódították a dobogó legmagasabb fokát, még ebben a hőségben is az ország legerősebb tűzoltója nemzetközi versenyén ! Az idei év abszolút ès magyar győztese ifj. Bodó László, míg a női kategóriában Tikász Ernesztina állhatott a dobogó legmagasabb fokára, akit ugyancsak tagtársunk Török Eszter követett a dobogón. Mind a 98 indulónak ezúton is gratulálunk a kiemelkedő teljesítményükért!
Köszönet
A tagtársak munkája és a felhasznált anyaggal támogatók összefogásának jóvoltából mai nap úgy gondoljuk az I. etap végére értünk. A járművet sikerült ismét összerakni egy nagyobb „ ráncfelvarrást” követően. Köszönet a fülke belső kárpit helyreállításáért Angyal Balázs e.v. –nak és Gelencsér László kárpitosnak és Szita Ferencnek. Természetesen a több száz órát dolgozó tagoknak, barátoknak is köszönet jár, hisz nélkülük eddig sem jutottunk volna el.
Munkás hétvége
Mondhatjuk, hogy egy jó hétvégét zártunk eddig.
A Pécsi pécsi Tv-torony 438 lépcsőfokával küzdöttek meg csapattársaink is, akiknek ez úton is gratulálunk!
Női versenyzők korcsoport és egyben abszolút győztes Tikász Ernesztina, míg a férfi csapatban Nagy Kornél II. helyezést és ifj. Bodó László III. helyezést ért el korcsoportjában. Elmondhatjuk, hogy a dobogó minden fokára jutott egy „KÖTELES”.
Amíg csapattársaink a lépcsők leküzdésével birkóztak, addig három targtársunk sikeres 40 órás alapfokú tűzoltó vizsgán izzadt, Nekik is ez úton gratulálunk!
A többiek sem henyéltek, hisz a szoros határidő végett a hétvégén is az Unimog tűzoltó autó felkészítésével fáradoztak.
Köszönettel tartozunk a Domire Kft és az Autonet Kft.-nek, hogy segítették az autónk végleges színének elnyerését.
Várjuk segítő támogatásukat a projekt sikeres kivitelezéséhez, hogy mielőbb hadrendbe állhasson az Önök szolgálatába.
Névadó
Motorfecskendő
Ezúton szeretnénk megköszönni Ambrus Kemény-nek - Tűzoltó felszerelések nagylelkű felajánlását, amit a mai napon Marcaliban megrendezett KÉKLÁMPÁKKAL AZ UTAKON rendezvényen vehettünk át. Támogatásuk által az Unimog projektünkben egy újabb nagy lépést tehettünk előre, segítségükkel egy korszerű kismotorfecskendő lesz a szíve az új tűzoltó felépítményünknek.
Mozgalmas hét
Eladó a sokat látott csónakunk
Terveink megvalósításához sajnos meg kell válnunk pár eszköztől, amik az elmúlt időben jó szolgálatot tettek. Így eladó sorba került gumitestű YAM 330 csónakunk és a Yamaha 5 Le (5CMH) keveset használt kétütemű motor. A kettő együtt 350.000.-Ft.
A megvásárolt Unimog jármű jelenleg teljesen darabjaira van szedve, támogatók segítségével igyekszünk mielőbb tűzoltóautót varázsolni belőle. Köszönjük eddigi támogatásokat, számlaszámunk 11992402-06505572-00000000. Erstebank.
Rövidesen lejár a NAV nyilatkozatok leadásának határideje is. Kérjük amennyiben még nem rendelkezett, támogassa egyesületünk működését. Adószámunk 18768398-1-14.
Csak előre
Mint ígértük igyekszünk folyamatosan tájékoztatni a tűzoltó autóvá történő fejleményekről.
Az elmúlt napokban munkaidő után a tagság éjszakába nyúló kétkezi munkájának köszönhetően sikerült az alvázról a plató és a daru részt leemelni. Tekintettel arra, hogy nagy szükség van az anyagiakra a tovább haladáshoz, így a daru eladásra kerül (talán kijön belőle a vasanyag ára a felépítmény elkészítéséhez).
Előre haladunk
Tisztelt Követőink, Támogatóink!
Szeretnénk megosztani Veletek a hírt, hogy az egy hónappal ezelőtt megosztott álmunk egy fokkal közelebb került a megvalósulásához. Sikerült a több éven át megtakarított támogatások, adók 1%-ából, adományokból és nem utolsó sorban a tagság kétkezi munkája által az alapjàrművet beszerezni.
Próbálunk minden fontos mozzanatról beszámolni, hisz terveink nem valósulhatnak meg nélkületek.
A kedvezményes szállítást a Qualitrans - Cargo Kft. biztosította számunkra. Igaz, ahhoz hogy le tudjuk venni az autót a szállító járműről, máris Kordély és Társai Kft támogatására is szükség volt, mivel az aksik cserére szorultak.
Ezúton is köszönjük az eddigi támogatásokat és reméljük, hogy rövid időn belül a támogató segítségetekkel közösen avathatjuk fel az elkészült tűzoltó járművet.
A platós járműből hogy tűzoltó autó legyen, még sajnos rengeteg munkára és támogatásra van szükség. Bízunk Bennetek, a közösség erejében! Számlaszámunk:11992402-06505572-00000000
7400 Kaposvár, Pécsi út 11/E.
TELEFON: +36 30 957 3435