Égési sérülés
2024.05.08/22. Ismét az együttműködésről szólt a mai délután. Egy nehéz terepen megközelíthető égési sérülthöz vonultunk az OMSZ dolgozóival. A terepjáró és a mentőautó segítségével a beteg célba ért. Köszönet az együttműködőknek!
Megemlékezés

Verseny Magdeburgban
A hétvégén csapattársunk ifj.Bodó László Magdberurgban a Firefit Europa versenyén vett részt, ahol egyéni számot 1:40,19 idővel teljesítette. A csapat is szépen teljesített, amihez gratulálunk a résztvevőknek. Hazai közönség előtti megmérettetésük augusztusban következik, amikor Magyarországon a Magyar Tűzoltósport Egyesület - MTSE Hungary szervezésében első alkalommal rendezik meg a Firefit Europa versenyét.
Egy kis ízelítő a megmérettetésről ifj.Bodó László versenyével:
Reggeli bevetés
2024.05.02/21. A tegnap kora reggeli órákban oldalára borult élelmiszerszállító jármű balesetéhez vonultunk. A helyszínen a hivatásos bajtársak a fülkébe szorult gépjárművezető kimentésén dolgoztak, míg egyesületünk a nagymennyiségű üzemanyag kifolyást akadályozta meg. Az OMSZ dolgozói a kimentett sérült ellátását, és végül de nem utolsó sorban a rendőrség dolgozói a forgalomirányításával biztosították testi épségünket a beavatkozás idején.
Szegedi siker

Hosszú hétvége kissé másként

Támogatási kérelem a régi műszaki mentő tűzoltóautó cseréjéhez

Kérjük támogassa egyesületünket adója 1%-nak felajánlásával!
Főigazgatói dícséret
A főigazgató dicséretben és jutalomban részesítette Kováts Dávid tűzoltó őrmestert, aki a Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon beosztott tűzoltóként teljesít szolgálatot, s mellette a „KÖTÉL” Egyesület tagja.
Gratulálunk kitartó munkájához!
7400 Kaposvár, Szent Flórián köz 6.
TELEFON: +36 30 957 3435